Kategóriák

Leclerc-nek olyan idénye van, hogy még Verstappen letépett sisakfóliája is az ő versenyét rontja el

Leclerc-nek olyan idénye van, hogy még Verstappen letépett sisakfóliája is az ő versenyét rontja el

Nem először volt peches versenye idén Charles Leclerc-nek, a Ferrari monacói pilótájának, akit ötödik helyen intettek le a Belga Nagydíjon, de kapott egy öt másodperces büntetést, így végül helyet kellett cserélnie az eredetileg hatodikként záró Fernando Alonsóval.

De a pechszéria nem ekkor kezdődött, hanem sokkal korábban: a verseny elején a 15. helyről rajtoló Leclerc a tizennegyedik rajtkockából induló Max Verstappent üldözte, amikor egészen banális dolog történt: a holland által letépett sisakfólia ugyanis egyesen Leclerc Ferrarijának fékhűtőjébe repült, írja az M4 Sport.

Emiatt kellett a negyedik körben, a biztonsági autós fázis alatt kimennie a bokszba Leclerc-nek, aki végül felküzdöte magát az ötödik helyre, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy túl gyorsan hajtott a bokszutcában, mivel az eredeti sebességmérő szenzor elromlott a kocsijában. Mit gondolnak miért?

Persze, hogy a Verstappen-féle sisakfólia miatt.

A Ferrari egyébként kármentés céljából hívta be a monacóit két körrel a vége előtt, hátha a friss abroncsokon összejön neki a leggyorsabb kör, és bezsebeli az ezért járó pluszpontot. Ebből lett az, hogy a szenzor nem működött jól, Leclerc túl gyorsan hajtott, ötödik helyett a hatodik helyre sorolták, ráadásul a leggyorsabb kör a futamgyőzelemmel együtt Verstappené lett, aki így 98 ponttal vezet Leclerc előtt.

Kapcsolódó
Verstappen nem tud annyira hátulról indulni, hogy ne iskolázza le az F1 mezőnyét
Hamilton már az első körben kiesett, miután túl agresszívan támadta Alonsót. A Red Bull elvitte az első két helyet, Sainz fért még fel a dobogóra.

Nem véletlen, hogy a Ferrari versenyzője a vasárnapi nehézsegeit összefoglaló Twitter-üzenete végére azt írta ironikusan: Gyönyörű nap!

P9 in Lap 1 then tear off in the brakes that causes front right brake overheating, have to stop to take off the tear off off the brakes, come back to P5, took a 5 seconds penalty for being too quick in pit lane because of a burnt sensor caused by the first issue. Beautiful day! pic.twitter.com/8TbcsiqzEt

— Charles Leclerc (@Charles_Leclerc) August 28, 2022

The post Leclerc-nek olyan idénye van, hogy még Verstappen letépett sisakfóliája is az ő versenyét rontja el first appeared on 24.hu.

Related Posts