Kategóriák

Most van körülöttünk a legtöbb a lódarázs, de életveszélyes lehet rájuk támadni

Most van körülöttünk a legtöbb a lódarázs, de életveszélyes lehet rájuk támadni

Ha egy állat nem tollas vagy szőrös és „cuki”, akkor biztosan rengeteg emberből vált ki ellenérzést, utálatot, heves negatív reakciót – márpedig az állatok többsége ilyen, az ízeltlábúaktól a puhatestűeken és a kétéltűeken át a hüllőkig. Nevezzük hisztériának vagy fóbiának, a lényeg, hogy alaptalan, tanult viselkedésről van szó, ami, sajnos, rengeteg állat életébe kerül – itt írtunk erről korábban.

Ne menjünk messzire, gondoljunk csak a falon agyoncsapott „úristen, pók!”, vagy a reflexből taposás közben kiáltott „fúj, de undorító!” esetére. Pedig Magyarországon nem él olyan állat, amely természetes viselkedése során bármiféle veszélyt jelentene az emberre, esetleg mérge halált vagy életveszélyes állapotot okozna – már ha az illető nem allergiás rá.

Kellemetlen szomszédok

Igaz ez a darazsakra, még a legnagyobb hazai képviselőjükre, a lódarázsra is. A lódarazsak tekintélyes mérete, erős döngése „ijesztő”, de nem véletlenül, hiszen hazai viszonylatban tekintélyes mennyiségű és hatékony a mérge, illetve adott ponton nagy egyedsűrűségük potenciálisan veszélyt jelenthet az emberre. Még akkor is, ha rokonai közül a jámborabbak közé tartozik, mert a fészke védelmében nem ismer kegyelmet.

Így nyár végén járva egyre többen tapasztalhatjuk környezetünkben e rovarok sűrűsödését, egyes vélemények szerint a nagy meleg és a szárazság miatt idén jóval többen költöztek az emberek környezetébe. Utóbbi nem bizonyítható, sőt, a szezonon belüli költözés ugyan kizárt, de a balesetek elkerülése és a békés együttélés érdekében mégis érdemes őket jobban megismerni.

Dr. Vas Zoltán biológust, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusát, a hártyásszárnyúak gyűjteményének vezetőjét kérdeztük, néhány gyakorlati tanácsért pedig a „kártevőirtást és fertőtlenítést” hivatásként űző Barlangi Gergőhöz fordultunk.

Életük legfontosabb szakasza

Hazánkban egyetlen lódarázsfaj őshonos, az európai lódarázs, amely 2,5-3,5 centiméteres testhosszával a társas darazsak legtermetesebb képviselője kontinensünkön – méretben egyébként a magányos életmódot folytató, jámbor óriás tőrösdarázs tartja a rekordot a maga 5 centijével, ebben a cikkben mutattuk be részletesen a fajt. A lódarazsak életciklusa éves periodikát követ, vegyük hát fel a fonalat jelen időben, nyár végén, a rovarok életének talán legfontosabb szakaszának kezdetén.

A fészket mindeddig a királynő, az ivartalan nőstények alkotta dolgozók, valamint a különböző fejlődési állapotban lévő utódok népesítették be, amelyek mindegyikéből dolgozók fejlődtek ki.

Nyár végén, ősz elején bújnak elő a hímnek és ivaros nősténynek nevelt darazsak, amelyek a jövő évi generációkról gondoskodnak

– mondja a 24.hu-nak Vas Zoltán.

Nagyjából ebben az időszakban az ivaros nőstények és hímek elhagyják a fészket, párosodnak, majd utóbbiak rövidesen elpusztulnak, a megtermékenyített nőstények – ekkor még „királylánynak” nevezhetjük őket – pedig egy védett helyet keresnek, ahol áttelelhetnek. Ahogy haladunk az őszbe, a kolónia minden tagja elpusztul, egyedül a királylányok élik meg a tavaszt, amennyiben sikerült jó búvóhelyet találniuk, és túlélik az időjárás viszontagságait.

Klaus Nowottnick / DPA / dpa Picture-Alliance / AFP

A királynő kezdi a munkát

Amikor aztán a stabilan melegedő napok előcsalogatják őket, első dolguk a fészek számára alkalmas helyet keresni: a fő kritérium, hogy száraz legyen, a fából papírrá „rágott és nyálazott” alapanyag ugyanis nem bírja a nedvességet. Eredendően faodvakat, szilarepedéseket, -fülkéket néznek ki maguknak, de nyilván a kevésbé bolygatott padlás, kamra stb. is kiválóan alkalmas.

Az ekkor még kis méretű fészket maga a leendő királynő építi, egy-egy petét helyez a hatszögletű sejtekbe, és az első generációt is egyedül neveli fel. Innentől kezdve azonban csak a peterakás feladata hárul rá, minden más, az utódok nevelésétől a fészek további bővítéséig a gyorsan sokasodó, ivartalan nőstény dolgozók gondja. A lárvából körülbelül 3 hét alatt fejlődik ki az imágó, egy-egy sikeres család létszáma nyár végére akár 1000 egyed is lehet.

A kolónia tehát az év ezen szakaszában éri el legnagyobb egyedszámát, így nyár végén, kora ősszel elkerülhetetlenül sűrűsödnek az ember-lódarázs találkozások.

Több a riasztás, de vajon miért?

Barlangi Gergő tapasztalatai és kollégáitól származó információi szerint az előző évekhez képest idén körülbelül háromszor több riasztás érkezik a szakemberekhez. A hűvös tavasz miatt a „szezon” néhány héttel eltolódott, de utána azonnal érezhető volt a növekmény. Mi lehet ennek az oka? A netet böngészve találkozni olyan véleményekkel, hogy a szárazság miatt költözhettek a rovarok a településekre, ahol logikusan több vizet találnak.

Tudományosan megalapozott válasz azonban nincs a sűrűsödő „lódarázsproblémára”. Vas Zoltán nem látja valósnak az egyedszám esetleges emelkedését, a kolónia nyári költözése pedig kizárt: hiába szembesülnek a darazsak a szárazsággal – mondjuk – nyár közepén, nem adják fel a hónapok óta építgetett fészküket és magatehetetlen utódaikat.

Az enyhe télre sem igen foghatjuk. A királylányok jelentős zsírtartalékkal, egyfajta dermedt állapotban vészelik át a fagyos hónapokat. Ha a meleg időszakokban felébrednek és aktivizálódnak, sokkal több energiát égetnek el, nem marad elég tartalékuk – az enyhe tél tehát kifejezetten káros számukra.

A riasztások számának növekedésére tehát egyelőre nincs tényekkel alátámasztható magyarázat. Talán a lakosság lett érzékenyebb a darazsak jelenlétére, ami nem is lenne meglepő sok médium pánikkeltő, szenzációhajhász témafeldolgozása okán.

Némi erőszak: etetik egymást oda és vissza

A lódarazsak ragadozók, erős rágóikkal pókokat, rovarokat, lárvákat zsákmányolnak, de dögökből is képesek húst kiszakítani, meglehetősen tág a repertoár. De a „húst” nem az eszi, aki megszerezte, hanem a lárvák falják fel.

Szinte bármilyen darazsat, ha közelebbről megnézünk, jól láthatjuk, hogy a gyomrot tartalmazó potroh előtt a teste jelentősen elvékonyodik – ez a magyarázata a köznyelvi darázsderék kifejezésnek –, így a szilárd táplálék nem jut el a szájtól az emésztőszervekig. Az imágók áldozataik testnedveit, nektárt, mézharmatot fogyasztanak, illetve a lárvák táplálják őket:

Etetés után a lárvák egy fehérjékben gazdag »húslevest« öklendeznek fel a dolgozók táplálására. Általában nem önként: az éhes imágó a lárva fejtokját csavargatja mindaddig, amíg az enged az erőszaknak

– jegyzi meg a biológus.

Ha háziméh kerül az útjukba, azzal is könnyen elbánnak, ezáltal pedig még tovább romlik a megítélésük. Igaztalanul, mert a lódarazsak rendkívül sok fajt képesek elejteni, rengeteg, az ember számára kártevőnek tekintett rovart pusztítanak el, ezért Vas Zoltán szerint, ha mindenképpen az erőltetett, pusztán emberi szempontokat tükröző káros/hasznos kategóriák valamelyikébe akarjuk begyömöszölni, akkor a lódarázs kifejezetten hasznos.

Erőteljesebb fájdalom

Mégis az emberek többsége zsigeri félelmet érez felbukkanásukkor, ennek oka pedig nyilván a méreg. A lódarázs fullánkja hosszú, több rétegnyi ruhán is áthatol, ráadásul visszahúzható, egyetlen egyed számos szúrásra képes gyors egymásutánban.

Luisa Ricciarini / Leemage / AFP

A bejuttatott méreg mennyisége arányos a darázs testméretével, magyarán laikus megfogalmazással: sok. Ráadásul van egy összetevője, amit más darazsak mérge nem tartalmaz: az acetilkolin hirtelen vérnyomásesést okoz, de még így sem igaz a mendemonda, miszerint „három lódarázsszúrás megöl egy embert, hét már egy lovat is leterít”.

Esetfüggő, hogy hány szúrás lehet halálos, de annyi biztos, hogyha valaki allergiás vagy a duzzanat elzárja a légutakat, akkor nagyon nagy a baj. Minden más esetre vonatkozóan Barlangi Gergő diplomatikusan fogalmaz:

A kisebb termetű fajokéhoz mérten jóval erőteljesebb és intenzívebb fájdalomérzettel jár a szúrása.

Van, amikor fenyegetést jelentenek

Sajnos, valamilyen ismeretlen oknál fogva nagyon sok más rovarhoz hasonlóan vonzódnak a fényhez, nyári estén a teraszon felkapcsolt lámpa mágnesként vonzza a közeli fészek lakóit. Ilyenkor mintha valami révült, kába állapotban lennének, esetlenül csapkodva, „kóvályogva” próbálnak a fényforrás közelébe kerülni – ez esetben nyilván nem éri meg folytatni a teraszbulit. A lapunknak nyilatkozó szakemberek egybehangzóan emelték ki: a lódarázs nem játék, a fészküket mindenképpen kerüljük el, amennyiben az életterünkben van, a darazsak jelenléte mindennapi fenyegetést jelent, kérjük szakember segítségét.

Érdemes azonban tudni, hogy a lódarazsak ok nélkül soha nem támadnak. A fészküket viszont meglehetősen agresszívan védelmezik, ha 2–3 méterre megközelítjük, azt már fenyegetésnek érezhetik, amire közösen reagálnak. Ám ha jelenlétünkben nem látnak veszélyt, legfeljebb érdeklődve körberepülnek, megvizsgálnak, és ha nem kezdünk el csapkodni, ugrálni, sikoltozni, békében tovább is állnak. Kisebb rokonaik, mint például a német vagy kecskedarázs sokkal „pofátlanabbak”.

Józan paraszti ésszel

Visszatérve a fészekre, néhányan nyilván huszáros virtusból, férfiúi hiúságnak engedve rovarirtó spray-vel felfegyverkezve hajlandók lennének nekitámadni a padláson fészkelő kolóniának. Lehet kapni igen hatékony rovarirtókat 4–5 méterre hordó kiszerelésekben is, egyes fórumokon pedig még arról is olvashatunk jótanácsokat, mikor érdemes akcióba lendülni. A darázsirtásban komoly rutinnal rendelkező szakember azonban hangsúlyozza:

a kistestű fajok kevésbé méretes, jól látható és könnyen megközelíthető fészkeit – kellő távolságból és gyorsasággal – sikerrel felszámolhatjuk kereskedelmi forgalomban kapható irtószerekkel, de a lódarazsakkal lehetőleg senki se húzzon ujjat.

Tegyük fel, hogy a lódarázsfészek jól hozzáférhető helyen van, adott a menekülési útvonal, és kezünkben a 4 méterre hordó spray. Ha elvétjük, a kolónia felkerekedik, és talán el tudunk futni. De ezek az úgynevezett taglózó készítmények csak azokat az egyedeket pusztítják el, amelyekkel érintkeznek, így a fészekben lévő darazsak és – ami a lényeg – a királynő is túléli, vagyis a problémát nem oldottuk meg.

Ha pedig nem tudunk elfutni, mert magas a létra, zegzugos, zsúfolt a padlás stb., akkor aztán már csak a jószerencse marad, a darazsak jóindulatára nem számíthatunk. A fészket leverni is teljesen értelmetlen, egyrészt azonnal támadnak, másrészt esélyes, hogy azt újra felépítik, ugyanott. Barlangi Gergő ökölszabályként fogalmazza meg:

Ha darazsakkal állunk szemben, józan paraszti ésszel mérjük fel a helyzetet, és aszerint cselekedjünk. Amennyiben magát a fészket nem, pusztán a bejutási pontot, egy apró lyukat vagy repedést és az ott közlekedő rovarokat látjuk, több flakonnal is elhasználhatunk a bolti irtószerből. A bejuttatás nehézségei miatt, valamint hatástartósság híján ennek eredménye nem lesz, ellenben a darazsak felbőszítését könnyűszerrel elérhetjük vele.

A szakemberek legtöbb esetben a laikusok számára nem hozzáférhető, engedélyköteles irtószerekkel, döntően folyadékokkal és porokkal dolgoznak. Ez utóbbiak speciális eszközzel, nagy nyomással kijuttatva rátapadnak a darazsakra, betöltik a fészküket, eljutnak annak minden szegletébe. Egy darázskolónia felszámolását pedig csakis akkor tekinthetjük sikeresnek, ha a királynő is elpusztult.

The post Most van körülöttünk a legtöbb a lódarázs, de életveszélyes lehet rájuk támadni first appeared on 24.hu.

Related Posts