Kategóriák

Harcolnak a büdös ellen Hatvan környékén, de a szag mindig visszatér

Harcolnak a büdös ellen Hatvan környékén, de a szag mindig visszatér

Betelt a pohár a lőrinci veszélyeshulladék-lerakó üzemet körülvevő települések lakóinál – írt a Blikk. Egy lokálpatrióta, Zubor András szerint lassan már elviselhetetlen a bűz, ami belengi az egész környéket. Vannak időszakok, amikor egyes lakók a kertjükbe sem tudnak kiülni, mások nem mernek ablakot nyitni.

A múlt héten demonstrálók egy csoportja vonult az üzem bejárata elé. Az esemény apropóját az adta, hogy a veszélyeshulladék-lerakó gátja július végén megrepedt, emiatt szivárgás történt. A szennyvíz iszap az alig pár méterre lévő Zagyva mellett ömlött ki. A Blikk munkatársai kedden jártak a helyszínen, ahol a kifolyó szennyvizet már elfedték, vagyis a kárelhárítás láthatóan elkezdődött. Ez azonban nem nyugtatta meg a környéken élőket. Az ügy élére álló Zubor Andrásnál azóta is egyfolytában csörög a telefon.

Nem először repedt meg a veszélyeshulladék-tároló gátja. Most még szerencsénk volt, mert nem a Zagyva felől történt a szivárgás. De mi lesz legközelebb? Nézzék, teljesen meg van süllyedve a föld

– mondta Zubor, aki nemrég egy őzet látott a szennyvízbe süppedve.

A hulladéklerakó telephely néhány kilométernyire található Hatvantól. Az ott élők érzik leginkább a szagot.

A környéken sokan fordulnak hozzám azzal, hogy nem tudják kinyitni az ablakot, mert az egész lakásban bűz terjengene. Ha Lőrinciben olyan a széljárás, még 6-7 kilométerre, a belvárosban is lehet érezni a szagot. Meleg ide vagy oda, az utóbbi időben már alig lehet megmaradni egyes napszakokban, főleg szeles időben a saját házunk udvarán

– állítja Zubor.

A Heves Megyei Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a gátfal melletti területről szivárgás történt a telephelyre, valamint kis mértékben a telephelyen kívüli mezőgazdasági területre és a Zagyva folyó töltésének oldalára.

Gátszakadás nem történt. A szivárgást 2022. július 25-én délelőtt észlelték a telephely munkatársai. Az üzemeltető, amint tudomást szerzett a szivárgásról, megkezdte a kárelhárítást a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szakmai felügyelete mellett. A kiszivárgott anyag felitatása, valamint a folyékony szennyezőanyag szivattyúzása zajlik. Az anyag felszínén helyenként olajszármazék nyoma is látható volt. A felitatás pernyével történik, a szivattyúzást követően a szennyvizet elszállítják. A telephelyen a katasztrófavédelem által nem akkreditált mérések történtek, a mért értékek alapján veszélyes anyag egészségre ártalmas mennyiségben nem volt kimutatható – írta katasztrófavédelem.

Lestyán Balázs, Hatvan alpolgármestere lapunknak azt mondta, hosszú évek óta küzdenek a településüket és a környéket terhelő bűzhatással.

2018-ban aláírásokat gyűjtöttünk a Hatvani Városvédő Egyesülettel a bűz ellen, több mint nyolcezret. Ugyanabban az évben a főtéren emeltük fel a hangunkat, az ok ugyanez volt mint most: elegünk van az életünket megkeserítő bűzből Hatvanban és környékén. A probléma azóta mit sem változott. Reggelente be kell csuknom az ablakom, ha nem akarom érezni az orrfacsaró szagot

– magyarázta az alpolgármester hozzátéve: az ügy kormányhivataltól kormányhivatalig vándorol.

A rendszeresen visszatérő olajos bűznek hosszú története van a környéken, az ügyről már a 24.hu is írt korábban. A kellemetlen szagok miatt több hatóság és a rendőrségi is vizsgálódott, a REG Regionális Energia- és Környezetgazdálkodási Kft. (korábban Hunviron) viszont nem ismerte el, hogy a telephelyén lerakott több fajta olajos hulladékanyag lenne a bűz forrása.

Kapcsolódó
Három bűzcsapdát tettek ki Hatvanban
A hatvaniak évek óta szenvednek a várost rendszeresen ellepő büdösségtől.

The post Harcolnak a büdös ellen Hatvan környékén, de a szag mindig visszatér first appeared on 24.hu.

Related Posts