Kategóriák

Egy vegyesboltban kínált százezer dollárt egy gyerekért egy floridai pedofil

Egy vegyesboltban kínált százezer dollárt egy gyerekért egy floridai pedofil

Egy anyától akarta megvenni nyolcéves kislányát egy 85 éves férfi, végül rendőrségi ügy lett belőle, és kiderült: épp egy hasonló eset miatt volt próbaidőn – írja a Click Orlando.

Az Ausztriából származó Hellmuth Kolb a Florida állambeli Port Orange egyik vegyesboltjában vásárolt, amikor egy szintén ott vásárló édesanyát környékezett meg, aki nyolcéves lányával tartózkodott az üzletben. A férfi először a kislány koráról érdeklődött, majd megjegyzéseket tett a kinézetére. Az anya a rendőröknek később elmondta, hogy ekkor még ártalmatlan, bár kissé bizarr találkozásnak tűnt mindez. Később azonban a férfi követte őket a bolt parkolójába, ahol közölte az anyával, hogy üzletet akar vele kötni, százezer dollárt kap, ha neki adja a lányát. Ekkor már több szemtanú is beavatkozott az ügybe, kérdőre vonták a férfit, a zaklatott anya pedig hívta a rendőröket.

A kiérkező hatóságiak a bolt előtti padon ülve találták meg Kolbot, aki nevetve annyit válaszolt arra a kérdésre, miért tette mindezt: „hiszen mind szeretjük a gyerekeket.” A férfit nem sokkal később letartóztatták. Kiderült, hogy a nyugdíjas nem először került a rendőrök látókörébe, sőt, ezt a módszert sem most próbálta először alkalmazni: 2018-ban ugyancsak Port Orange-ben 200 ezer dollárt ajánlott egy nőnek a kislányáért. Kolbot ekkor előállították, öt év próbaidőt kapott, és a neve a regisztrált szexbűnözők adatbázisába is bekerült.

The post Egy vegyesboltban kínált százezer dollárt egy gyerekért egy floridai pedofil first appeared on 24.hu.

Related Posts