Kategóriák

Egyre több a farkas Ausztriában

Egyre több a farkas Ausztriában

Növekszik a farkasok száma Ausztriában, már 31 állat kószál az országban – közölte pénteken Albin Blaschka, az osztrák Medve-, Farkas- és Hiúzközpont ügyvezető igazgatója.

Az állatok elsődlegesen Karintia és Tirol tartományokban, valamint Alsó-Ausztriában bukkannak fel, eddig csaknem 500 juh, kecske, valamint egy tehén elpusztításáért tehetők felelőssé.

Klaus Hackländer, a bécsi Természeti Erőforrások és Alkalmazott Élettudományok Egyetemének vadbiológusa az ORF osztrák közszolgálati televízió hírműsorában csütörtök este azt mondta, a farkasok száma a következő három évben várhatóan megduplázódik.

Hackländer úgy vélte, újra kell gondolni a meglévő állatvédelmi jogszabályokat, mivel a farkasokra vonatkozó szigorú törvények még azokból az időkből származnak, amikor az állomány veszélyeztetettnek számított, csakhogy ez ma már nem így van. A vadbiológus szerint “a törvények nincsenek összhangban a valósággal, van ugyanis egy szigorúan védett fajunk, amely valójában már nem tekinthető veszélyeztetettnek”.

Időközben Tirolban leállítottak egy korábban kiadott, két farkas kilövésére vonatkozó engedélyt, visszautalva azt a hatóságokhoz. A farkasok elleni küzdelem egyébként a tiroli tartományi választási kampányban is téma volt.

Németországban legutóbb 157 farkasfalkát, 27 farkaspárt és 19 magányos egyedet számoltak össze. Ott is heves viták tárgya, hogyan viszonyuljanak a ragadozókhoz.

(MTI)

The post Egyre több a farkas Ausztriában first appeared on 24.hu.

Related Posts