Kategóriák

Füstgránátokkal tiltakozott egy feminista csoport a cannes-i filmfesztiválon

Füstgránátokkal tiltakozott egy feminista csoport a cannes-i filmfesztiválon

Meglepő eset történt vasárnap a cannes-i filmfesztiválon: a Holy Spider című, egy szexmunkásokat gyilkoló férfi nyomába eredő iráni nő körül forgó film premierje előtt fekete ruhás nők fekete füstgránátokat, illetve egy hosszú transzparenst tartva hívták fel a figyelmet a családon belüli erőszakra – vette észre a Telex.

A kezükben tartott listán százhuszonkilenc, Franciaországban az elmúlt években családon belüli erőszak áldozatává vált nő neve volt olvasható, ezek mindegyike mellé odaírva: „egy nő”.

Az AP hírügynökség arról írt, hogy a tiltakozók – akiknek demonstrációját a biztonságiak nem szakították félbe – a Les colleuses nevű francia feminista csoport tagjai, akik a szintén tegnap bemutatott Feminista válaszok (Risposte femministe) című dokumentumfilm főszereplői.

Az eset nem az első az idei fesztiválon: két nappal korábban egy, az ukrán zászlói színeit magán viselő meztelen nő állt ki az ukrajnai nőket érő erőszak ellen: mellkasán a Stop raping us, azaz a Hagyjátok abba a megerőszakolásunkat felirat volt olvasható.

The post Füstgránátokkal tiltakozott egy feminista csoport a cannes-i filmfesztiválon first appeared on 24.hu.

Related Posts