Kategóriák

Nem bánja meg, aki alászáll Bosch poklába

Nem bánja meg, aki alászáll Bosch poklába

Áprilisban nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállítása, amelyre már az első hónapban több mint 50 ezren váltottak jegyet. A felfokozott érdeklődés teljesen indokolt, hiszen a tárlat tényleg hatalmas dobásnak számít a művészeti színtéren, nemcsak magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is. Sikerült ugyanis Budapestre hozni Bosch fennmaradt életművének csaknem felét – tíz festményt és több neki tulajdonított rajzot is –, ami Közép-Európában még soha, de nyugatabbra is csak egészen ritkán látható így együtt (az eddigi legteljesebb Bosch-együttállás – mintegy húsz eredeti festménnyel és 19 rajzzal – a művész szülővárosában, ’s-Hertogenboschban volt látható 2015-ben, a halálának 500. évfordulójára rendezett kiállításon).

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a megnyitón beszélt arról, hogy jó tíz éve kezdték el szervezni a kiállítást, és akkor még az egész teljesen lehetetlen küldetésnek tűnt. Az időzítés tehát nyilván nem volt, nem is lehetett szándékos, mégis telitalálatnak bizonyult. Bosch képei ugyan békésebb korszakokban is könnyen megigézik a nézőt, de aligha hatnak olyan elevenen, mint 2022 tavaszán, amikor a világ sokak számára egyre kaotikusabb helynek tűnik, sorra inognak meg a stabilnak gondolt jövőképek, az apokaliptikus félelmek pedig újra berágták magukat a kollektív tudattalanba.

Marjai János / 24.hu Túlvilági látomások (az üdvözültek mennybemenetele).

A 15. század közepén született Bosch is egy elbizonytalanodó, átmeneti korban élt és alkotott, amikor egyfelől járványok, éhínségek és háborúk tizedelték Európa lakosságát, miközben egészen új távlatok is nyíltak a nagy földrajzi és technológiai felfedezésekkel vagy az Itáliában épp berobbanó reneszánsszal.

Kitartóan építették a generációkkal korábban megkezdett katedrálisokat, de közkeletű nézet volt, hogy már nincs messze az Antikrisztus eljövetele és a végítélet, amely Bosch látomásos képeinek is a teológiai hátországát adja.

Életéről elég keveset tudunk, de annyit igen, hogy egy németalföldi festődinasztia sarjaként született, eredetileg Jeronimus van Aekennek hívták, és csak később, szülővárosa nyomán vette fel a Bosch művésznevet. Különösebb megélhetési gondjai nem lehettek, főleg miután feleségül vett egy gazdag, nála húsz évvel idősebb patríciusnőt. Tagja volt a Miasszonyunk Testvéri Gyülekezetnek, amely jelentős gazdasági, politikai és kulturális befolyással rendelkezett, és vélhetően megrendelésekkel is ellátta a festőt. Levéltári dokumentumok szerint rendelt tőle oltárképet Szép Fülöp burgundiai herceg is – a témája mi más lett volna, mint az „utolsó ítélet” –, ám ez később elveszett. A történelmi kontextust jól érzékelteti a kiállítás első termében egy falra felskiccelt idővonal, ami segít elhelyezni Bosch életútját a turbulens időszakban: kifejezetten ügyes megoldás, hogy nemcsak a németalföldi eseményekkel állíthatjuk párhuzamba, de a nándorfehérvári csatával, vagy Mátyás király budai reneszánsz udvarának kialakulásával is.

Marjai János / 24.hu

Mindenkinek jut hely a gyönyörök kertjében

Még az életénél is kevesebbet tudunk Bosch művészetének gyökereiről, és arról, hogy milyen szándékkal festette műveit, amelyekben teljesen egyedi látásmódján szűrte át kora bevett vallási és világi témáit. Ez a homály tette lehetővé, hogy az évszázadok során mindenki azt lásson bele megigézően bizarr, gyakran rejtélyes képeibe, amit csak akar. Ugyanúgy csodálói közé tartozott a turbókatolikus II. Fülöp, aki a Bosch-művek legelszántabb gyűjtője volt, akárcsak a 20. századi szürrealisták, akik távoli előfutárukként tekintettek a középkori festőre. Sejthető, hogy az inkvizíciót támogató, 16. századi spanyol uralkodó és Salvador Dalíék nem feltétlenül ugyanazért értékelték a Földi gyönyörök kertje buja jeleneteit, a félig megrágott ember fenekéből kiröppenő madarakat és egyéb (rém)álomszerű fantáziákat.

A Hieronymus Bosch-kutatás kezdete óta Bosch festményei lebilincselik a képzeletet, és szenvedélyes csodálatot váltanak ki, amely csillapíthatatlanul újabb értelmezésekre vágyik, melyek közül végül egyik sem igazán kielégítő

– írta a neves német művészettörténész, Hans Belting, aki természetesen maga sem bírta ki, hogy egy monográfiában meg ne próbálja új alapokra helyezni a Földi gyönyörök kertje-triptichon értelmezését. A 20. század során a rajongó szürrealisták mellett szenzációs elméletek egész sora kínált kulcsot Bosch titokzatos képeinek megfejtéséhez: hol az alkímiával, asztrológiával vagy boszorkánysággal, hol a gabonát megtámadó, hallucinogén gombákkal hozták kapcsolatba festői világát. Egy másik német művészettörténész, Wilhelm Fraenger felkapott elmélete szerint Bosch főbb művei egy okkult szexszekta, A szabad szellem testvérisége, más néven az adamiták számára készültek, akik rituális orgiák révén igyekeztek visszajutni abba az ártatlan állapotba, amelyben Ádám létezhetett a bűnbeesés előtt. Fraenger tételét ugyan a kezdetektől elutasította a legtöbb tudós, mégis sokáig népszerű maradt, a 60-as évek szexuális forradalmához nagy ívű, freudi ideológiát gyártó amerikai filozófus, Norman O. Brown pedig olyan kijelentésre ragadtatta magát, hogy a Földi gyönyörök kertje tulajdonképpen az ő elméletének gyakorlati illusztrációja.

Marjai János / 24.hu Földi gyönyörök kertje (részlet).

A budapesti kiállítás kurátorai (Tóth Bernadett, Csető Georgina és Köves Anna) nem engednek teret az ilyen hangzatos, ám gyenge lábakon álló, 20. századi megfejtéseknek, inkább a szakmai konszenzus mentén mutatják be, hogyan illeszkedett Bosch művészete a késő középkor kulturális-társadalmi szövetébe, és hogyan lógott mégis ki belőle. Ahogy a Boschról szóló albumok, a tárlat sem kronologikusan halad az életműben, ami már csak azért is logikus megoldás, mert a művek többségének datálása is bizonytalan. Ehelyett témák szerint rendezik el a mintegy ötven köz- és magángyűjteményből érkezett 90 művet, külön fejezetet szentelve a Bosch életében zajló történelmi földindulásoknak (Két korszak határán) a szatirikus társadalomkritikának (Bolondok hajója), szentábrázolásoknak (Szentek élete), a túlvilág- és végítéletfestményeknek (Az idők végezete), a Krisztus-ábrázolásoknak (Jézus követése) vagy épp legikonikusabb művének, a Földi gyönyörök kertjének. Utóbbinak természetesen nem az eredetije látható a Szépművészetiben, hiszen a féltve őrzött triptichont régóta sehova sem engedik a madridi Pradóból (még a ’s-hertogenboschi, jubileumi kiállításra sem kapták meg). Viszont így sem maradhatott ki a kiállításról: egyfelől gigantikus falikárpit-verziójával, másfelől legkorábbi és legkvalitásosabb, az eredeti mérettel megegyező festménymásolatában merülhetünk el, legalábbis amíg meg nem érkezik a következő turistacsoport.

Hétvégente minden bizonnyal nyomasztóbb tömeg is ki tud alakulni, de hétköznap a kora délutáni órákban teljesen elviselhetőnek tűnt a népsűrűség. Kis türelemmel bármelyik képhez közel lehetett kerülni, és érdemes is minél közelebb kerülni, ugyanis a Bosch-képeknél nemcsak az összhatás üt, de a részletek lenyűgöző gazdagsága és kreatív burjánzása is. Van, amikor ez a burjánzás sokkolóan szembetűnő, mint az alakokkal zsúfolt Földi gyönyörök kertjénél, a Bruges-ből érkezett Utolsó ítélet-triptichonnál, vagy a Szent Antal megkísértésénél. Más szentábrázolásánál viszont kevésbé látványos a dolog: a gyermek Jézust – ezzel a teljes világ súlyát – a hátán cipelő Szent Kristóf alakja például uralja a kompozíciót, így idő kell, hogy feltűnjenek a háttérben meghúzódó apróságok, mint a fára felakasztott medve vagy a fürdőzőket rémisztgető, várból kikandikáló sárkány, esetleg a Keresztelő Szent János jobbján baljósan kacskaringózó egzotikus növény.

Még az egyszerűbb tanulságokra épülő szatirikus életképek (A bűvész), vagy a bűnös/idióta/álszent kortársakat kifigurázó allegóriák (Bolondok hajója, A kőmetsző) előtt állva is hosszan elidőzhetünk. Akiben így is marad némi hiányérzet, az a kiállítás utolsó termében végtelenített vetítésen mélyülhet el még jobban a részletekben. Itt ugyanis nem egy hagyományos dokumentumfilm pörög, hanem egy zenére koreografált festészeti barangolás Bosch képeinek mélyére, ahol a zoom segítségével olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, amiket élőben, szabad szemmel esetleg észre sem vettünk.

Démonok festője

A Budapesten is látható Bosch-rajzok nemcsak a festő technikai tudását mutatják meg, de engednek némi bepillantást a műhelytitkokba is. Izgalmas egy-egy vázlaton megfigyelni, hogy milyen akkurátusan és céltudatosan tervezgette a festményein felbukkanó alakok kavalkádját. A kiállítás emellett igyekszik kontextusba helyezni Bosch életművét egyfelől az előzmények, másfelől Bosch utókorra gyakorolt hatásának felvillantásával. A lehetséges inspirációk között találjuk ’s-hertogenboschi katedrális gótikus ornamentikáit, a franko-flamand kódexek miniatúrafestőinek pimasz képi megoldásait vagy a korabeli apokaliptikus és moralizáló irodalom klasszikusait is – mint amilyen például Sebastian Brandt költeménye, a főbűnöket parodizáló Bolondok hajója. Ezekből mind ízelítőt kapunk, ahogy az is kiderül, hogyan fejlesztette tovább Bosch a vallási ikonográfiát, milyen fontos szerepet játszott a tájkép vagy az életkép műfajának önállósodásában, és miféle közvetítéssel kerülhetett zsiráf a festményeire, ha egyszer nem nagyon hagyta el a Németalföldet élete során.

A kiállítás tehát nem egy téren és időn kívül lebegő, önmagába zárt univerzumként tárja elénk Bosch világát, hanem segít elhelyezni azt kora művészeti és szellemi irányzataiban. A kultúrtörténeti támpontok azonban korántsem számolják fel a művek elemi titokzatosságát, amivel a mai napig vitára késztetik a kutatókat és a laikus műélvezőket. Bosch fantáziája már a kortársakat és az utánuk jövő generációkat is lenyűgözte, amit jól mutat, hogy a 16. században valóságos Bosch-láz tört ki a műtárgypiacon. Művészek sora igyekezett utánzatokkal csillapítani a felfokozott keresletet, ezekből többet láthatunk a Szépművészetiben, ahogy arra is kapunk példát, milyen formában alakította a saját képére idősebb Pieter Bruegel és mások a boschi motívumokat. Utánzói hadával már maga Bosch is szembesülhetett, sőt, oda is szúrt nekik egy fanyar mondattal. Legalábbis így is értelmezhető a neki tulajdonított felirat, ami egyik rajzán szerepel:

Szegény az az elme, amely egyre csak mások invencióiból merít, és önálló alkotásra képtelen

Marjai János / 24.hu

A trendérzékeny másolók szerepe viszont létfontosságú volt a „brandépítésben”. A kurátorok is kiemelik, hogy a máig ható kultusz, amely Boscht elsősorban a pokol és a démonok festőjének titulálja, főleg a stílusát utánzó, 16. századi festményimitációknak volt köszönhető. Bosch a modern popkultúrába is mélyen beette magát, amit nemcsak az jelez, hogy pólókon, táskákon, filmekben, lemezborítókon vagy klipekben köszönnek vissza nyugtalanító víziói, de az is, hogy nevéből jelző lett, amit rutinszerűen használnak az apokaliptikus, rémálomszerű jelenetek leírására.

Művei nyilván egész mást jelentettek egy mélyen hívő középkori herceg, egy ellenreformáció hevében égő műgyűjtő vagy egy mai múzeumlátogató számára, és bizonyára századokig el lehet még vitázni azon, hogy akkor most a Földi gyönyörök kertje vajon elítéli vagy a mennybe meneszti az érzékiséget. A lényegi vonzerőt végső soron nem ez jelenti, hanem a megzabolázhatatlan képzelőerő szabad áradása, ami átgázol minden történelmi kontextuson és kulturális fénytörésen, hogy újra és újra letaglózza a nézőt.

A Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa kiállítás július 17-ig látogatható a Szépművészeti Múzeumban. 

The post Nem bánja meg, aki alászáll Bosch poklába first appeared on 24.hu.

Related Posts