Kategóriák

12 év fegyházat kértek az ismerőse nyolcéves nevelt lányával fajtalankodó férfire

12 év fegyházat kértek az ismerőse nyolcéves nevelt lányával fajtalankodó férfire

Tizenkettedik életévét be nem töltött, befolyása alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Fejér Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki többször is erőszakoskodott az ismerőse nevelt lányával.

Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy 12 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról is.

Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy a férfit zárják ki a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, és végleg tiltsák el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végezhetné.

A vádirat szerint a férfi a gyermek nevelőapját gyermekkora óta ismerte, majd miután négy évvel ezelőtt a kislány és a nevelőapja háza közelébe költözött, szorosabb kapcsolat alakult ki köztük. A vádlott rendszeresen átjárt segíteni az ismerőséhez, előfordult, hogy ő vigyázott a gyermekre, amíg a szülők nem tartózkodtak otthon.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi kihasználta, hogy a kislány a nevelőapja barátjaként tekintett rá, 2018 szeptemberétől 2019 februárjáig többször szexuális cselekményt végzett a kislánnyal annak otthonában.

A férfi mindezekért édességet ígért a kislánynak, továbbá megkérte arra, hogy a történtekről ne szóljon senkinek. A gyermek tavaly októberben számolt be az édesanyjának a férfi szexuális cselekményeiről, aki feljelentést tett.

The post 12 év fegyházat kértek az ismerőse nyolcéves nevelt lányával fajtalankodó férfire first appeared on 24.hu.

Related Posts