Kategóriák

„Valamit most visszaadtak a hokiistenek” – van egy játékos, aki nélkül elképzelhetetlen a magyar feljutás

„Valamit most visszaadtak a hokiistenek” – van egy játékos, aki nélkül elképzelhetetlen a magyar feljutás

Kicsit más a feeling Krakkóhoz képest, de most kezd lassan tudatosulni, hogy megcsináltuk

– ezt Sofron István, a magyar jégkorong-válogatott szélsője mondta a nem túl nagy (a többség már vasárnap kitombolta magát Szlovéniában), de lelkes szurkolói csoportnak hétfőn a Budapest Parkban, amikor a csapatot fogadták.

A Csíkszeredával Erste Liga-bajnok Sofron szavaival nehéz lenne vitatkozni. Ez az év úgy indult, hogy egy kőkemény divízió I/A-s világbajnokság vár a csapatra Ljubljanában, ahol a hatcsapatos mezőnyből papíron négy is erősebb a magyarnál. Aztán az orosz–ukrán háború következtében az elitvébéről kizárták Oroszországot és Fehéroroszországot, és két riválisunkkal, Franciaországgal, valamint Ausztriával töltötték fel a mezőnyt. Közben a dél-koreai játékosok a világjárvány kitörése óta gyakorlatilag nem játszanak klubhokit, vagyis tényleg soha vissza nem térő alkalom nyílt arra, hogy Magyarország harmadszor is feljusson a legjobbak közé.

Ezt a már-már kötelezőnek tekinthető feladatot pedig teljesítette a csapat, az öröm így megvan, ám Sofron nyilatkozata is mutatja, nem olyan katartikus a mostani siker, mint volt a két korábbi alkalommal, Szapporót (2008) és a már említett Krakkót (2015) követően. Ha röviden akarnánk összegezni: most nem történt csoda, mert ezt várta mindenki.

Azt ugyanakkor nem szabad elvitatni, hogy sokszor a kötelezőt a legnehezebb hozni, erre tökéletes példa volt az idei, Litvánia elleni mérkőzés, amelyen megfeszülve sikerült nyerni 2-1-re. És hát a feljutás sem egy megszokott dolog errefelé, mert ugyan már jó húsz éve a világelit küszöbén toporog Magyarország, az ajtón belépnie csak most sikerült harmadszor. 2008-tól kezdve hétévente jön ez össze, azaz becsüljük meg az eredményt, akármilyen körülmények között is értük el.

Koszticsák Szilárd / MTI A koreai Kim Szang Vuk és Papp Kristóf a Magyarország–Koreai Köztársaság jégkorong vb-felkészülési mérkőzésen, a Vasas Jégcentrumban 2022. április 28-án.

Két olyan jégkorongozónk is van, akik nélkül elképzelhetetlen a feljutás. Ugyan a kapus, Hetényi Zoltán sem Krakkóban, sem most Ljubljanában nem lépett jégre, de ott volt a keretben, míg anno Japánban egy mérkőzésen játszott – akkor nem lehetett neki gólt ütni. Vas János viszont mind a három említett világbajnokságon játszott.

A szlovéniai volt pályafutása tizenhatodik vébéje, ami egészen elképesztő szám, hát még úgy, hogy ezeken kívül kettőt sérülés miatt ki kellett hagynia. Összesen 74 mérkőzésről, 11 gólról és 17 gólpasszról beszélünk.

„Nagyon sok emlékem van, nem tudnék csupán egyet kiemelni. Még azokról a vébékről is, amikor nem jutottunk fel, mert a vereségekből is tanulni lehet. Úgy nőttünk fel együtt, csapatként, hogy átéltük a negatívumokat is, azok is kellettek hozzá, hogy most újra feljussunk. Bár voltak általunk nem alakítható körülmények, amikből szerencsésebben jöttünk ki – meg mindenki más is, aki ebben a csoportban volt –, de tényleg odáig fejlődött a válogatottunk, hogy ezt ki is tudtuk használni” – mondta a hétfői, szurkolói találkozón Vas János a 24.hu-nak.

A 38 éves játékosnak ugyan elképesztő vébétapasztalata van, még így is szembesült egy olyan dologgal, amivel korábban nem: ezúttal nem az utolsó pillanatban dőlt el a feljutás kérdése, hanem már teljes nyugalommal, a második hely tudatában lehetett jégre lépni Románia ellen (így is 4-2-es győzelem lett a vasárnapi meccs vége, amely előtt, alatt és után is többezer magyar szurkoló ünnepelt a szlovén fővárosban).

Valóban nem volt még ilyenre példa, de végre ez a pillanat is eljött, hogy nem kellett izgulni a végletekig. Valamit most visszaadtak a hokiistenek. Igazából az első két mérkőzésen nagyon jól játszottunk, ez adta meg a lehetőséget, majd aztán a riválisok egymás elleni eredményei is nagyon jól alakultak. Minden klappolt, de ahogy mondják: aki szerencsés, az meg is dolgozott érte

– felelte Vas János a felvetésemre, miszerint még ennyi tapasztalattal is érheti meglepetés az embert. Hozzátette, mutatja a jelenlegi csapat hozzáállását, hogy a már tét nélküli, székely hokisokkal felálló román válogatott elleni mérkőzést is komolyan vette és győzött. „Büszkén vesszük fel a címeres mezt, küzdünk a szurkolóinkért, akik most is elkísértek minket, miattuk is odatesszük magunkat és meg akarunk nyerni minden meccset.”

A mostani siker egyik kulcsszereplője a szövetségi kapitány, Sean Simpson. A kanadai szakember játékosként az AHL-ben, valamint Európában hokizott, 1991 óta dolgozik edzőként, először a svájci Lyssnél kapott lehetőséget, majd a szintén svájci Zugnál irányításával a felnőtt csapat megszerezte első és egyetlen bajnoki címét. Később német bajnoki címet is szerzett, majd a kanadai válogatottnál is munkát kapott, amellyel megnyerte a Spengler Kupát.

A 2010-es vb előtt nevezték ki a svájci válogatott szövetségi kapitányává, amellyel 2013-ban világbajnoki ezüstérmet szerzett.

Egy évvel később Szocsiban, a téli olimpián a 9. helyen végzett Svájc. Megfordult még a KHL-ben is, de a Lokomotiv Jaroszlavl csapatával csak kilenc meccse volt. Vas János megannyi kapitánnyal dolgozott már együtt a magyar válogatottnál, megkérdeztem Simpsonról is.

Nagyon jó és igazából egyszerű vele együttműködni: nem komplikálja túl, keményen edzünk minden nap. Akár edzéseken is kiemeli a fontos dolgokat, az első közös pillanattól kezdve azon dolgoztunk, hogy mit játszunk majd a világbajnokságon vagy az olimpiai selejtezőn. Az edzői stáb elvégzi a feladatát, utána pedig mi jövünk: végre kell hajtani, amit kérnek tőlünk.

Vas a magyar jégkorongban egészen páratlan karriert tudhat a magáénak. Már 2001-ben, 17 évesen vébén szerepelt, majd a svéd utánpótlásban szerzett tapasztalatokat, ahol eljutott az élvonalig. Közben 2002-ben egészen magasan, a 32. helyen drafolta őt az NHL-ben szereplő Dallas Stars. Három szezonban játszott az AHL-ben, amit az NHL előszobájának tartanak, az pedig máig rejtély, miért nem kapott esélyt a legjobbak között, főleg, mikor volt egy 41 pontos szezonja is 2007–2008-ban.

Abban a szezonban ugyanakkor tagja volt a válogatottnak a szapporói csoda alkalmával, az ukránok elleni, mindent eldöntő mérkőzésen ő szerezte a magyar válogatott első gólját, míg az utolsót a bátyja, Vas Márton ütötte.

Az észak-amerikai éveket egy svéd kitérő követte, majd hazatért, és Fehérvár EBEL-es csapatában húzott le egy szezont – dunaújvárosi születésűként, ugyanakkor hiába a két város rivalizálása, az osztrák bázisú ligában való szereplés szakmai kihívás. Ezután megjárta Franciaországot és Csehországot, azaz példátlanul nagy tapasztalatot szerzett a világ jégkorongjából. 2016-ban ismét Magyarországra igazolt, ezúttal is Fehérvárra, majd a rá következő szezonban a DVTK játékosa, később a csapatkapitánya lett, ahol négy szezont húzott le, ebből hármat a szlovák Extraligában töltött a csapat.

Tavaly nyáron váltott ismét, Franciaországba költözött a családjával, és bár nagyon szeretett volna korábban a Chamonix-ban hokizni, elég hamar, már hét meccs után személyes okokból szerződést bontott, majd a szlovák bajnokságban szereplő Eperjes játékosa lett. Sokat elárul a karakteréről, hogy a szezon végén már ő volt a csapatkapitány, a Presov pedig friss feljutóként egészen a rájátszásig menetelt. Ilyen hektikus klubidényt követett a ljubljanai feljutás.

„Nem semmi, amit átéltem ebben a szezonban: ha belegondolok, mennyit utaztunk a családdal, amikor az elején kimentünk Chamonix-ba, tetőboksszal, kutyával… Úgy alakult szerencsére az élet, hogy vissza tudtam jönni Szlovákiába, rájátszásban is szerepeltünk, ami a Miskolccal nem sikerült három év alatt. Úgyhogy én is megfelelő önbizalommal érkeztem meg a válogatotthoz, mint a csapat összes többi tagja, ezért is alakult jól a világbajnokság” – vont mérleget az elmúlt hónapokról Vas János.

Egy 38 éves, sokat megélt játékos esetében megkerülhetetlen kérdés, ráhúz-e még egy szezont, hogy meglegyen az újabb A csoportos világbajnokság, amelynek rendezésére ráadásul még pályázott is Magyarország, vagyis a pályafutása megkoronázása lehetne.

Élvezem a játékot, jól is csinálom. Imádom a jégkorongot, a motiváció sosem hiányzott. Most mindenesetre pihenünk a családdal, fújunk egyet, aztán majd meglátjuk, mi lesz a továbbiakban

– mondta Vas, aki pályafutása lezárása után mindenképp a sportágban szeretne maradni, az edzői diplomája és a sportmenedzseri képesítése is megvan, hogy csatlakozzon a korábbi csapattársakhoz, akik szintén a jégkorongban helyezkedtek el. Mint például a bátyja, Vas Márton, aki a szövetség általános igazgatója.

Hatéves korom óta jégkorongozom, csak ebben forogtam, ez járt a fejemben, ehhez értek. Úgyhogy az a terv, hogyha egyszer befejezem, szeretnék a sportban maradni. Aztán meglátjuk, az élet mit ír nekem.

Varga Jennifer / 24.hu Vas János

The post „Valamit most visszaadtak a hokiistenek” – van egy játékos, aki nélkül elképzelhetetlen a magyar feljutás first appeared on 24.hu.

Related Posts