Kategóriák

Schmidt Mária: Meg kell gondolni az általános hadkötelezettség bevezetését, a nőknél is

Schmidt Mária: Meg kell gondolni az általános hadkötelezettség bevezetését, a nőknél is

Folytatnunk kell az egészségügy, az oktatás és a honvédelem reformját. Újra kell gondolnunk az általános hadkötelezettség (férfi és női egyaránt) visszavezetését. (Érdemes lenne erről egy nemzeti konzultációt kezdeményezni.) Hiszen a háború, mint látjuk, egyáltalán nem veszett ki a világból, még Európából sem, sőt ott folyik a határainkon

– írja Schmidt Mária korámánybiztos-történész a Pesti Srácokon megjelent véleménycikkében.

Schmidt egyébként úgy látja, a kormánynak az a feladata, hogy megtegyen mindent, amit csak tud, a háború mielőbbi befejezéséért, a további eszkaláció elkerüléséért. És azért, hogy szövetségeseket keressen. Úgy véli, erre „amint az emberek szeme Nyugaton is egyre jobban kinyílik, új lehetőségek adódnak majd”.

A Terror Háza és a XXI. Század Intézet főigazgatója a „bitang nehéz körülmények között” munkához látó ötödik Orbán-kormánynak ad tanácsokat írásában.

The post Schmidt Mária: Meg kell gondolni az általános hadkötelezettség bevezetését, a nőknél is first appeared on 24.hu.

Related Posts